Márai Sándor

Márai Sándor a huszadik századi magyar próza egyik legnagyobb hatású alakja, akit a világ is újra felfedezett: A gyertyák csonkig égnek két öreg barát egyetlen éjszakán át tartó számvetése barátságról, árulásról és egy asszonyról — kamaradráma regényben, amely a nemzetközi könyvpiacon is diadalutat járt be. Az Eszter hagyatéka és Az igazi ugyanezt a sűrű, vallomásos formát viszik tovább: nála mindig egy élet áll egyetlen beszélgetés tétjeként.

A másik nagy Márai-mű maga az élete: az Egy polgár vallomásai a kassai polgárvilág felnevelő és fojtogató rendjének felejthetetlen rajza, a naplói és a Füves könyv rövid, sztoikus feljegyzései pedig máig kézről kézre járnak. Az emigrációban is magyarul írt tovább — az életműve egyszerre a polgári kultúra emlékműve és búcsúlevele.

Márai az önvizsgálat írója: a regényeiben alig történik más, mint hogy valaki végre kimondja, amit egy életen át hallgatott — mégis nagyobb a feszültség, mint bármely kalandregényben. A nagy témái a hűség és az árulás, a szenvedély és a fegyelem harca, meg a polgári életforma: az a világ, ahol a tárgyaknak, a szertartásoknak és a hallgatásnak is jelentése van. A mondatai hosszan hömpölygő, mégis kristálytiszta szólamok; Márait sokan nem a történeteiért, hanem a hangjáért olvassák — azért az érzésért, hogy valaki felnőttként beszél velük az élet legnehezebb kérdéseiről.