Kosztolányi Dezső

Kosztolányi Dezső a Nyugat első nemzedékének tagja, költőként indult, de ma leginkább a regényeiért és novelláiért olvassuk. Szabadkán nőtt fel — az ottani kisvárosi világ később a regényei egyik fő terepe lett —, Budapesten élt, újságíróként dolgozott egész életében.

Amiért ma is érdemes kézbe venni: a stílus. Kosztolányi rövid, áttetsző mondatokat ír, amelyekben minden szó a helyén van, és amelyek mögött váratlan mélység nyílik. A regényei kisszerű, hétköznapi életekről szólnak — egy csúnya lányról, egy cselédről, egy vidéki tanárról —, és éppen attól megrendítők, hogy nem akarnak nagyot mondani. Nem való annak, aki fordulatos cselekményt vár: nála a történés belül zajlik. Aki viszont egyszer ráérez a mondataira, annak ez lesz a mérce.

Lélektani regények és novellák a huszadik század eleji Magyarországról: kisvárosi családok, pesti polgárok, cselédek és urak, apák és lányok. Visszatérő témái a részvét, az önámítás, a hétköznapi kegyetlenség és a halál közelsége. Az Esti Kornél-novellákban játékosabb, ironikusabb arcát mutatja. Költőként a gyermekkor és a mulandóság lírikusa. A mondatai rövidek, tiszták, minden díszítés nélkül pontosak.