Szép Ernő

Költőként, újságíróként, próza- és drámaíróként a századelő Budapestjének utcáit, mulatóit, színházi köreit és szegényebb lakóit is közelről figyelte. Írásainak beszélője gyakran naiv csodálkozással nézi a világot, de a könnyű hang mögött pontos társadalmi érzék dolgozik. A személyes tapasztalatot és a városi benyomást olyan ritmusos mondatokba formálta, amelyekben a humor egyetlen fordulattal fájdalommá válhat.

Regényeiben a szerelem többnyire pénzzel, ranggal és eltérő életlehetőségekkel találkozik; rövidprózájában emlék, utcakép és különös emberi gesztus kap helyet. Drámái sűrű párbeszédekben vizsgálják a családi és társadalmi függést. Kinek való: annak, aki szereti a lírai prózát, az öniróniát és a finom hangulatváltásokat. Kinek nem való: annak, aki kizárólag feszes eseményláncot vár, vagy akit a korabeli férfinézőpont és társadalmi nyelv kritikai olvasása fáraszt.

Verset, tárcát, novellát, regényt és színművet. Visszatérő témája a nagyvárosi magány, a szerelem egyenlőtlensége, a gyermeki rácsodálkozás és az emlékezés öncsalása. Kinek nem való: aki csak tárgyilagos realizmust, gyors akciót vagy érzelmi kockázat nélküli nosztalgiát keres.