Babits Mihály

Babits Mihály a Nyugat első nemzedékének központi alakja, később a folyóirat szerkesztője és a magyar irodalmi élet meghatározó tekintélye. Vidéki tanárként kezdte - ez az élmény több művében visszatér -, humanistaként végigélte két háború korát, és élete végén súlyos betegséggel küzdve írta meg legnagyobb versét.

A prózáját ma méltatlanul kevesen olvassák. A gólyakalifa a magyar irodalom első igazi lélektani fantasztikuma: egy fiú kettős életet él, álmában egy másik, nyomorúságos sorsot - és a két élet kezd összeérni. A Halálfiai a dzsentri-Magyarország nagy családregénye, a Timár Virgil fia pedig a tanári hivatás legszebb és legfájdalmasabb magyar könyve. A verseiben Babits nehezebb, gondolatibb költő, mint kortársai - nem való annak, aki azonnali érzelmi hatást vár; annak való, aki hajlandó együtt gondolkodni a szöveggel.

Lélektani és gondolati próza, valamint filozofikus líra: kettős életet élő diák, vidéki paptanár és tanítványa, széthulló úri családok - és versben az erkölcs, a hit meg a halál nagy kérdései. A Jónás könyve a felelősségvállalás nagy költeménye, prófétatörténetbe rejtve. Emellett Babits a magyar műfordítás egyik legnagyobb alakja és jelentős esszéista.