A gólyakalifa

Miért érdemes?

A gólyakalifa különös olvasói helyzetet teremt: ahogy Tábory Elemér átlép egyik életéből a másikba, az olvasó is folyton újrarendezi, mit tekint valóságnak. Babits pontos, tárgyias részletekkel építi fel mindkét közeget, ezért az álomvilág sem válik ködös látomássá. A kettősség lassan mindennapi tapasztalattá lesz, és ettől a regény nyugtalansága jóval az egyes fordulatok után is megmarad. Érdemes figyelni arra, mennyire eltérő társadalmi helyzetet kap a két én. A jólét és a kiszolgáltatottság közötti távolság erkölcsi kérdéseket nyit meg, miközben egyik élet sem ad biztos menedéket. Az önmegfigyelés pillanatai különösen erősek: Elemér saját emlékeit, vágyait és félelmeit úgy veszi szemügyre, mintha egyszerre lenne beteg és nyomozó. Ez a hűvös figyelem teszi hitelessé a fokozódó szorongást. A detektívtörténetre emlékeztető szerkezet lendületet ad a filozófiai kérdéseknek. Minden új jel megoldást ígér, ugyanakkor tovább bizonytalanítja az identitást. Babits nem terheli túl magyarázatokkal a jelenséget; inkább megmutatja, milyen következménye van annak, ha valaki nem bízhat az ébredésben. Az olvasás így egyszerre intellektuális játék és személyes fenyegetés, amely a tudat határait tapogatja. A regény nyelve ma is meglepően közvetlen, a korabeli Budapest és a szűkebb terek rajza pedig erős vizuális hátteret ad. Lassan érdemes haladni vele, mert a visszatérő motívumok és az apró eltérések jelzik a két világ közeledését. A hatás abból születik, hogy a fantasztikus alaphelyzet mögött nagyon is ismerős félelem áll: mi történik, ha az ember elveszíti saját történetének folytonosságát és többé önmagát sem tudja biztosan megnevezni.