Anne Carson

Anne Carson kanadai költő, esszéista, műfordító és klasszika-filológus, az idei irodalmi Nobel-díj kitüntetettje, akit a Svéd Akadémia bátor és újító életművéért, a kortárs irodalomnak teremtett új formáiért díjazott. Torontóban született, gyermekkorát ontariói kisvárosokban töltötte, az ógörög nyelvvel középiskolás korában, latintanára biztatására találkozott, és ez a találkozás az egész pályáját meghatározta. A Torontói Egyetemen klasszika-filológiából doktorált, és több évtizeden át tanított Kanadában és az Egyesült Államokban. Könyveiben költészet, filozófia és történetmesélés találkozik, gyakran olyan formában, amelyet nehéz egyetlen műfajba sorolni: egyik könyve versben elmondott szerelmi történet, a másik filozófiai esszé a vágyról, a harmadik fényképekből, levelekből és egy latin vers fordításából összeállított gyászkönyv a bátyjáról. Szapphó, Euripidész és Szophoklész fordítójaként és újraírójaként az ókori szövegeket eleven, mai tapasztalatokról beszélő anyagként kezeli. Magyarul eddig egyetlen kötete jelent meg, a Vörös önéletrajza, a Magvetőnél, Fenyvesi Orsolya fordításában.

Akkor érdemes Carsont választanod, ha szereted az egyszerre érzelmes és gondolatilag összetett könyveket, vonz az ókori mitológia modern újraértelmezése, a szokatlan formájú szépirodalom vagy a szerelem és a veszteség filozófiai vizsgálata. A klasszikus görög irodalom ismerete sokat hozzáad, de nem feltétel, és azoknak is izgalmas lehet, akik ritkán olvasnak költészetet, ám nyitottak arra, hogy egy történet verssorokban és töredékekben bontakozzon ki. Aki folyamatos cselekményt, részletes világépítést és minden kérdést megválaszoló befejezést vár, az nehezen talál kapaszkodót nála.

Carson két nagy témája a vágy és a veszteség. Már első könyve, a vágyról szóló Eros the Bittersweet azt vizsgálja, miért kapcsolódik össze olyan szorosan a szerelem öröme és a hiány fájdalma: a vágyakozó közeledni akar, de éppen a közte és a másik ember közötti távolság teszi a vágyat intenzívvé. Ez a gondolat végigkíséri az életművet a Vörös önéletrajza első szerelmétől a The Beauty of the Husband házasságtörténetéig; a Nox pedig, amelyet tárgyként is megtervezett, a meghalt bátyja emlékével próbál kapcsolatot teremteni, és azt teszi érzékelhetővé, hogy a dokumentumok és emlékek őrzése még nem jelenti egy élet megértését. Az ókori alakok nála mai emberekként szeretnek, tévednek és szenvednek: a háromtestű szörnyből érzékeny, vörös szárnyú fiú lesz, Antigoné szokatlan nyelvi és vizuális megoldásokkal születik újra, Trója Helenéje Marilyn Monroe alakjával találkozik, és Carson gyakran azt mutatja meg, ami a hőstörténetben háttérbe szorul: a legyőzött szörny nézőpontját, a női szereplők kiszolgáltatottságát. A forma állandóan változik, tudományos jegyzetek, képzelt interjúk, párbeszédek és töredékek váltják egymást, a nyelv tömör, érzéki és váratlanul humoros, a hiányosan fennmaradt ókori szövegek üres helyei pedig alkotói lehetőséggé válnak. Kinek nem való: aki regénytől folyamatos cselekményt és egyértelmű lezárást vár, mert itt a képek és gondolatok közötti kapcsolat fontosabb a történetvezetésnél; akit megakaszt a sok irodalmi és filozófiai utalás, és minden hivatkozást pontosan érteni akar; és aki a költészettől is lineáris, könnyen követhető olvasást vár. Tartalmi figyelmeztetés: a szövegekben szexuális visszaélés, gyász és egy testvér halála is megjelenik.