Ambrus Zoltán

Debrecenben született, jogot tanult, majd pénzintézeti munka után Párizsban folytatott irodalmi és művészeti tanulmányokat. A Hét vezető kritikusa lett, később folyóiratot szerkesztett, a Nemzeti Színház igazgatójaként is dolgozott, és a modern magyar próza egyik korai alakítója volt. Műfordítóként és színikritikusként következetes formai igényt képviselt.

Regényeiben és elbeszéléseiben a művész helyzete, a polgári erkölcs, a házasság, a pénz és a társadalmi látszat visszatérő kérdés. A Midas király festőhőse nagyvárosi pályát jár be, A gyanú ügyvédje saját bizonyosságának foglyává válik, a Solus eris pedig szerelem és rang különbségét vizsgálja. Prózája gyakran iróniával leplezi le szereplői önáltatását.

Regényeket, kisregényeket, novellákat, kritikákat és esszéket. Erőssége a lélektani elemzés, a tiszta mondatszerkezet, a társadalmi szerepek megfigyelése és a finom irónia. Kinek nem való: aki gyors akciót, érzelmes feloldást vagy egyértelmű erkölcsi ítéletet vár; hősei sokszor saját kételyeikben maradnak.