Engem nem úgy hívnak
Egy folyóparti gyerekközösség életébe teherhajó és egy különös, örömre nyitott szőke lány érkezik. A találkozás a kíváncsiság, az elfogadás és az elmúlás tapasztalatát sűríti egyszerű, tiszta történetbe. Gion korai ifjúsági regénye finomabban és líraibban szól, mint a harsányabb kalandkönyvek; az igazi tétje, képes-e az ember felnőttként is észrevenni azt, ami gyerekként magától értetődő volt.
Miért érdemes?
Az Engem nem úgy hívnak Gion első ifjúsági regénye, és a legfinomabb: a folyópart, a teherhajó és a rejtélyes szőke lány érkezése egy nyár történetét adja, amelyben a gyerekek először szembesülnek az idegennel, az elfogadással és a múlással. A lány a másságot és az örömöt hozza a zárt kis közösségbe, és a kamaszok rajta keresztül tanulják meg, mit jelent valakit a saját nevén szólítani. Gion itt kevés eseménnyel, sok képpel és a beszélt nyelv tisztaságával dolgozik, a hang lírai, a tét csendes. A könyv arról a képességről szól, hogy észrevegyük, ami gyerekként magától értetődő volt, és amit felnőttként elveszítünk. Önálló, rövid, előzményt nem kívánó belépő Gion ifjúsági prózájának líraibb ágába.
Kinek való?
Neked való, ha a lírai, kevés eseménnyel és sok képpel dolgozó ifjúsági prózát kedveled, ha az elfogadásról és a másságról szóló csendes történetek megérintenek, és ha Gion ifjúsági műveit a szelídebb, korai oldaláról ismernéd meg.
Kinek nem feltétlenül?
Nem feltétlenül neked való, ha a kalandot, a fordulatokat és a humort keresed egy ifjúsági regényben, vagy ha a múlás és a veszteség témája egy gyerektörténetben nehéz olvasmány számodra. A könyv halk, lassú és rövid.
Ehhez hasonlót keresel?
Mondd meg, mi tetszett eddig, és személyre szabott ajánlót adunk.
Ajánlót kérek