Austerlitz
kortárs szépirodalom
Egy antwerpeni pályaudvaron az elbeszélő megismerkedik egy építészettörténettel foglalkozó férfival. Hosszú beszélgetéseikből lassan előtűnik a Walesben nevelt, Prágából kimenekített zsidó gyerek elhallgatott múltja. A felnőtt utazásokkal, fényképekkel és mások emlékeivel próbál közelebb jutni elveszett családjához. A keresés során is átélheted, milyen nehéz felismerni a saját történetünk nyomait.
Miért érdemes?
Először az épületek tűnnek igazán fontosnak: pályaudvarok, erődök, tágas csarnokok és különös belső terek. A róluk beszélő férfi rengeteget tud arról, hogyan alakítják az ember életét, saját gyerekkorának alapvető tényeihez viszont alig fér hozzá. Ez a különbség fokozatosan válik nyugtalanítóvá. A tárgyi tudás mögött személyes hiány húzódik, és ahogy a beszélgetések haladnak, az építészeti érdeklődés a menekülés, az elválasztás és a megőrzés történetéhez kapcsolódik.
A főhős kisgyerekként került Angliába, és walesi nevelőszülei nem beszéltek neki valódi családjáról. Későbbi kutatása ezért elfeledett gyerekkorát próbálja visszaszerezni: neveket, arcokat, nyelveket és helyeket. A megtalált adat azonban nem feltétlenül hoz azonnali felismerést. Tudni valamit és emlékezni rá egészen más tapasztalat. A regény ezt a távolságot teszi érzékelhetővé, miközben az egyetlen ember története mögött az európai zsidóüldözés szétszakított családjai sejlenek fel.
Az elbeszélő több évtizeden át hallgatja és továbbadja ezeket a visszaemlékezéseket. Beszámolók ágyazódnak újabb beszámolókba, a hosszú mondatok pedig mintha egyszerre próbálnák megtartani az összes kapcsolódó részletet. A közbeillesztett fényképek mellett érdemes időznöd: dokumentumnak látszanak, mégsem mondják meg maguktól, hogyan kell olvasnod őket. Egy arc vagy üres terem jelentése attól is függ, milyen történetet hallottál előtte. A képek néha inkább elmélyítik a bizonytalanságot, mintsem feloldanák.
Ez a múltfeltárás türelmet kér, mert a nyomokhoz vezető kerülőutak a könyv lényegéhez tartoznak. London, Prága és Párizs egymásra rétegződő emlékezeti helyekké válnak; egy pályaudvar egyszerre jelenthet érkezést, veszteséget és késői ráismerést. Akkor lehet számodra különösen erős olvasmány, ha egy történelmi tragédia hosszú személyes utóéletét is követnéd. A tárgyilagos hang alatt végig ott érezhető a tét: hogyan lehet kapcsolatot teremteni azokkal, akikről már csak töredékek maradtak?
Kinek való?
Neked való, ha egy elveszett családi múlt felkutatását lassú beszélgetéseken, épületeken és bizonytalan jelentésű fényképeken át követnéd.
Kinek nem feltétlenül?
Nem feltétlenül neked való, ha lendületes nyomozást és minden részletet megmagyarázó lezárást vársz, vagy fárasztanak a hosszú, egymásba ágyazott mondatok.
Ehhez hasonlót keresel?
Mondd meg, mi tetszett eddig, és személyre szabott ajánlót adunk.
Ajánlót kérek