Vérszagra gyűl

Miért érdemes?

A mongol betörés évében az ország romjai között nincs biztos út, kiszámítható hatalom vagy könnyen elérhető élelem. Az Anno Domini nyitókötete ezt a szétesett teret több, egymás felé sodródó ember nézőpontjából teszi érzékelhetővé. A túléléshez vadászösztön, helyismeret és gyors ítélet kell, de egyik sem véd meg attól, hogy a menekülők egymást is fenyegetésnek lássák. A történelmi fordulópont így közvetlen testi tapasztalattá válik. A regény nagy erénye a civil nézőpont. Hadjárati összefoglaló helyett elnéptelenedett falvak, rögtönzött táborok és veszélyes átkelések mutatják meg, mit hagy maga után a hadsereg. A szereplők nem ismerik a teljes politikai képet; hírekből, nyomokból és más túlélők elbeszéléséből próbálják összerakni, mi történt. Ez a korlátozott tudás állandó bizonytalanságot teremt, és az olvasót is arra kényszeríti, hogy kevés jelből mérje fel az idegent. A cselekményben a közösség szerveződése legalább olyan fontos, mint az üldözés. Ki osztja el az ételt, ki őrködik, kit fogadnak be, és milyen szabályok érvényesek ott, ahol a régi intézmények eltűntek? A válaszok folyamatosan változnak. A kemény jelenetek mellett száraz humor oldja a feszültséget, a mindennapi munka pedig ellensúlyt ad a pusztításnak. A sorozat későbbi kötetei ebből a kényszerű együttműködésből bontják ki az újjáépítés hosszabb történetét. Kezdd ezzel, ha a tatárjárást alulnézetből, túlélők döntésein át szeretnéd látni, és bírod a nyers erőszakot. A tempó kalandos, a világ mégis következetesen szűkös: minden falatnak, fegyvernek és biztonságos éjszakának súlya van. A kötet önálló veszélyhelyzetet zár le, közben világosan kijelöli a folytatás kérdését: miként lehet új rendet teremteni ott, ahol a régi már nem működik.