Végel László

Vajdasági magyar prózaíró, drámaíró és esszéista, aki Szenttamásról indult, és Újvidékhez kötötte az életét. Irodalmi és televíziós szerkesztőként is dolgozott, a politikailag megbízhatatlannak minősített újságírók eltávolításakor távozott a televízióból. Az Új Symposion körében indult pályája mellett a független sajtó és a kulturális kezdeményezések támogatásában is részt vett. Az Egy makró emlékiratai regényes hangja, az Exterritórium háborús számvetése és az Időírás, időközben naplói különböző oldalról mutatják ugyanannak a térségnek a változásait.

Akkor lehet közel hozzád, ha egy város történetét a hozzá fűződő személyes viszonyból is szeretnéd megérteni. Regényeiben a fiatalok lázadása és az alkalmazkodás dilemmája, esszéiben a kisebbségi otthonosság kérdése ad fogódzót. A közéleti utalásokkal teli, töprengő próza türelmet kíván. Ha távoli háttérként szeretnéd tartani a politikát, vagy gyors feloldást vársz a kiszolgáltatottság történeteitől, nehezebb lehet vele maradnod.

Újvidék utcái és a vajdasági kisebbségi élet egymáshoz kapcsolják a regényeket, a naplókat és a politikai esszéket. Az elbeszélők saját korábbi hitüket is mérlegre teszik, a városhoz való hűséghez elvágyódás társulhat. A személyes találkozásból közéleti kérdés nő ki, a nagy eszmék pedig az egyéni megalkuvásokban válnak láthatóvá. Drámáiban az allegorikus helyzet a hatalom és a kiszolgáltatottság viszonyát sűríti össze. Kinek nem való: ha zavar a történelmi és politikai háttér sűrű jelenléte, vagy a határozott állásfoglalások között kevésnek érzed az elbeszélő kételyeit, másféle prózát kereshetsz. A háború fenyegetése, a megbélyegzés és az otthon elvesztésének lehetősége több könyvében is megterhelő.