Sánta Ferenc

Ki ő?

Brassóban született a húszas évek végén, gyerekkorát Erdélyben töltötte, Sepsibükkszád, Marosvásárhely és Kolozsvár között; a kolozsvári unitárius kollégiumban, majd a debreceni református kollégiumban tanult. Fiatalon fizikai munkából élt: dolgozott a dorogi szénbányászatnál, egy kispesti traktorgyárban és a Ganz Daru- és Hajógyárban, mielőtt az Irodalomtudományi Intézethez került, később pedig az írásból tartotta el magát. Elbeszélésekkel indult, a nevét meghatározó regényei — Az ötödik pecsét, a Húsz óra és Az áruló — a hatvanas években születtek. Munkásságát József Attila-díjjal és Kossuth-díjjal ismerték el. Budapesten hunyt el, a kétezres évek végén.

Akkor való neked, ha kevés szereplővel, zárt térben dolgozó, párbeszédre épülő prózát keresel, és nem zavar, ha egy könyv kérdést tesz fel, majd rád bízza a választ. Ha viszont pergő cselekményt, könnyed olvasmányt vagy megnyugtató lezárást vársz, ez az életmű ellenáll: a történetei többnyire a második világháború és az azt követő évek szorításában játszódnak, és ritkán engedik meg a feloldozást.

Milyen könyveket ír?

Anyaga a huszadik századi magyar történelem néhány szűk esztendeje: a háború, a nyilas uralom, a beszolgáltatás és a földosztás évei, mindig alulnézetből, parasztok, munkások és kisiparosok szemszögéből. A szerkezetei feltűnően zártak — egy kocsma, egy udvar, egy éjszaka —, és rendszerint egyetlen erkölcsi kérdés köré épülnek, amelyet a szereplők előbb elméletben vitatnak meg, majd a saját bőrükön kell megválaszolniuk. A nyelve szikár, a súlyt a párbeszédek viszik, a szerzői kommentár szinte teljesen hiányzik. Kinek nem való: aki fordulatos, cselekményközpontú történelmi regényt keres; aki nehezen visel hosszú, filozofáló párbeszédeket; és aki érzékeny időszakban van, mert a művekben visszatérően szerepel háborús erőszak, megalázás, kivégzés és árulás, a lezárások pedig súlyos erkölcsi teherrel engednek el.