Roald Dahl

Dahl világában a felnőttek gyakran undokok, ostobák vagy egyenesen veszélyesek — és ez nem tréfa, hanem a történet motorja. A gyerekhős pedig nem azért nyer, mert kedves, hanem mert leleményes, bátor és néha kifejezetten kegyetlen. Ez a szemtelenség az, amiért nemzedékek szeretik.

A humora sötét, a nyelve pedig játékos: kitalált szavak, torzított nevek, groteszk képek. Felnőtteknek is írt, méghozzá csavaros, kellemetlen novellákat, amelyekben ugyanaz a kaján, hidegen mulattató hang szólal meg — csak ott nincs, aki megmentse a szereplőket.

Dahl visszatérő témája a kicsi és a nagy közti egyenlőtlenség: gyerek a felnőttel, gyenge az erőssel szemben. A megoldás nála általában furfang, nem erő. A hangja gyors, humoros és kicsit kegyetlen. Kinek nem való: ha idealizált, biztonságos mesevilágot keresel a gyereknek, ez nem az lesz — Dahlnál gyerekek tűnnek el, boszorkányok vadásznak rájuk, és a felnőttek nem védenek meg. Sok gyerek pont ezért imádja, de érdemes tudni előre.