Ray Bradbury

Ray Bradbury az amerikai fantasztikum nagy romantikusa, aki bevallottan nem a technológiáról írt, hanem arról, mit tesz a technológia a lélekkel. Kisvárosi gyerekkora – a nyarak, a vurstlik, az októberi esték – ugyanolyan fontos nyersanyaga, mint a rakéták: az ő sci-fije nosztalgiából, szorongásból és csodálatból van összegyúrva, és inkább költészet, mint mérnöki tudomány.

Ideális szerző, ha a fantasztikumot hangulatért és gondolatért olvasnád, nem űrcsatákért – és külön ajándék azoknak, akik a novellát szeretik, mert Bradbury rövidtávon volt a legnagyobb. A tudományos pontosságot ne rajta kérd számon: a Marsán lélegezni lehet, és pont ez a lényeg – az ő bolygói belső tájak.

Két nagy hangja van: a figyelmeztető – könyvégetésről, képernyőfüggő társadalmakról, gépesített magányról – és a varázslatos, amely a gyerekkor nyarait és az őszi sötétedést írja mitológiává. A novellái pár oldalas, csattanóra vagy borzongásra épülő gyöngyszemek; a regényei is novellista-logikával, képekben és jelenetekben építkeznek. Egyszerű, dallamos mondatok, mély rétegekkel – kamaszkortól hatvanéves korig újraolvasható.