Nicole Krauss

Ki ő?

Manhattanben született, Long Islanden nőtt fel, nagyszülei Németországból, Ukrajnából, Magyarországról és Fehéroroszországból származtak, és ez a szétszórt családi térkép később a regényei anyagává vált. A Stanfordon tanult irodalmat, majd Oxfordban és a londoni Courtauld Intézetben művészettörténetet; pályája elején verseket írt. Első regénye az emlékezetvesztésről szólt, a másodikkal, A szerelem történetével lett nemzetközileg ismert, ezt követte két további regénye és egy novelláskötet. Munkáit sok nyelvre lefordították, írásai rendszeresen megjelennek amerikai irodalmi folyóiratokban, és több rangos elismerést kapott, köztük az Anisfield-Wolf-díjat és a William Saroyan-díjat; A szerelem története az Orange-díj döntőjébe is bejutott.

Akkor érdemes elkezdeni, ha szereted az összetett szerkezetű, több nézőpontból elmesélt regényeket, amelyekben az olvasónak is dolga van az összerakással, és ha közel áll hozzád a veszteség és az emlékezés témája. Kevésbé lesz a tiéd, ha egyenes vonalú cselekményt keresel, vagy ha zavarnak a szövegbe épített levelek, naplók és könyvrészletek, illetve a csak lassan kirajzolódó összefüggések.

Milyen könyveket ír?

Krauss regényeinek visszatérő anyaga a hiány: egy elveszett kézirat, egy eltűnt ember, egy bútordarab, amely körül nemzedékek élete rendeződik el. A szerkezet rendszerint több elbeszélőt futtat egymás mellett, eltérő idősíkokon, és az összefüggéseket csak fokozatosan engedi látni; gyakran beépít a szövegbe másfajta iratokat is, kéziratrészletet, listát, levelet. A háttérben szinte mindig ott van a kelet-európai zsidóság huszadik századi története és a szétszóratás tapasztalata, a hangnem viszont meglepően gyakran humoros, főleg az idős férfi elbeszélőinél. Kinek nem való: aki egyenes vonalú történetvezetést és lezárt magyarázatokat vár; akit fáraszt, ha sokáig nem derül ki, ki kicsoda és ki beszél éppen; és aki kerüli a holokauszthoz kapcsolódó veszteség, a gyász és az időskori magány témáját, mert ezek végig jelen vannak.