Nathaniel Hawthorne

A massachusettsi Salemben született, puritán családban, amelynek egyik felmenője a hírhedt boszorkányperekhez kötődik, és ez az örökség végigkíséri az egész életművét. Tengerészkapitány apját gyerekkorában elveszítette, a Bowdoin College-ban tanult, ahol Longfellow és a későbbi elnök, Franklin Pierce lett a barátja. Éveken át novellistaként dolgozott, közben a bostoni vámhivatalban vállalt állást, egy ideig a Brook Farm nevű közösségben élt, majd Concordba költözve Emerson körébe került. Élete derekán jelent meg A skarlát betű, és ettől kezdve tudott az írásból megélni; ezt követte A hétormú ház. Későbbi éveiben hazája konzuljaként élt Angliában.

Akkor érdemes elkezdeni, ha szereted a lassú, sűrű szövésű klasszikus prózát, amelyben a tárgyaknak és a jeleknek önálló súlyuk van, és nem zavar, ha egy regény jórészt a szereplők lelkiismeretében játszódik. Aki gyors cselekményt, könnyed hangot vagy modern mondatritmust keres, annak Hawthorne türelemjáték lesz.

Hawthorne visszatérő anyaga a puritán Új-Anglia: a közösségi ítélkezés, az öröklött bűn, a nyilvános arc és a titkolt élet közötti szakadék. Szívesen dolgozik jelképekkel, egy ruhára varrt betűvel, egy házzal, egy családi átokkal, és ezeket végigviszi az egész könyvön. A történetei lassan haladnak, a feszültséget a szereplők lelkiismerete tartja fenn, a hangvétel pedig végig komor, olykor kísérteties. Kinek nem való: annak, aki pergő cselekményt vagy oldott hangot keres, és annak, aki idegenkedik a hosszú, körülményes mondatoktól és a korabeli vallási szóhasználattól. Tartalmi figyelmeztetés: a művei középpontjában nyilvános megszégyenítés, kirekesztés és gyász áll.