Mándy Iván

Mándy Iván Budapesten nőtt fel, újságíró apjával szállodákban is lakott, és korán otthagyta az iskolát. A város utcái, kávéházai, filmszínházai személyes tapasztalatainak fontos helyszínei lettek. Az Újhold köréhez tartozott; a háború utáni irodalmi életben már saját hangú prózaíróként jelentkezett.

A diktatúra első időszakában kiszorult az irodalmi nyilvánosságból. Rádiós átdolgozásokat készített és vidéki előadásokat tartott, majd ismét megjelenhettek elbeszélései és regényei. Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt írt: a Csutak-könyvek városi kalandjai mellett a magány, az emlékezés és a mellőzöttség is végigkíséri prózáját.

Rövid párbeszédekből, váratlan képekből és megszakadó jelenetekből építkezik. Gyakran egy félrehúzódó ember figyelmén keresztül láttatja a közösséget; tárgyak, falak és elhagyott helyek is személyes jelentést kapnak. A filmszerű váltások az álomhoz és az emlékezéshez közelítik a hétköznapokat, az ifjúsági könyvekben pedig a képzelet segít elviselni a megszégyenülést. Kinek nem való: aki részletes lélektani magyarázatokat vár minden szereplőtől, vagy kizárólag folyamatos, egyenes vonalú cselekményt szeretne, annak a kihagyások és a hangulati kitérők fárasztók lehetnek.