Jókai Anna

Jókai Anna a huszadik század második felének egyik legolvasottabb magyar írója, akinek pályája a kemény realizmustól a spirituális kérdésekig ível. A korai regényei — köztük a pályakezdés erős darabja, a 4447 — a lakótelepek, családi konyhák és megkopott házasságok világát írják kendőzetlen pontossággal; a Napok pedig egy hétköznapi férfi teljes életútján mutatja meg, hogyan lesz az alkalmazkodásból észrevétlenül elvesztegetett élet.

A kései nagy művek másfelé fordulnak: a Ne féljetek négy öregedő ember párhuzamos történetében néz szembe az elmúlással és azzal, mit kezdhet az ember a halál közelségével — sokak számára ez a könyv vigasz és útitárs lett. Jókai Anna írói ereje éppen ebben a kettősségben van: ugyanolyan hitelesen írja a konyhagőzt, mint a lélek végső kérdéseit.

Jókai Anna hősei hétköznapi emberek — tanárok, hivatalnokok, feleségek, öregek —, akiknek az életében látszólag semmi rendkívüli nincs: éppen ez a módszere. A regényei azt mutatják meg, hogyan telik el egy élet döntések halogatásával, alkalmazkodással, apró árulásokkal — és mikor jön el a pillanat, amikor már nem lehet nem szembenézni. A kései művekben ez a szembenézés spirituális dimenziót kap: a halál nála nem tabu, hanem az élet legfontosabb kérdezője. A prózája sűrű, gondolatgazdag, mégis olvasmányos — az a fajta irodalom, amely után az ember másképp néz a saját napjaira.