John Irving

John Irving a New Hampshire állambeli Exeterben született a negyvenes évek elején. Első regénye huszonhat éves korában jelent meg, és azóta folyamatosan publikál; könyveit több mint harmincöt nyelvre fordították le. Fiatalon birkózott, két évtizeden át versenyzett, és csaknem ötvenéves koráig edzőként is dolgozott, ez a sport pedig a regényeiben is rendre visszatér, ahogy a Bécsben töltött évei is. A Garp szerint a világ hozta meg neki az igazi ismertséget, és National Book Awardot is kapott érte; később az egyik regényéből készült film forgatókönyvéért Oscar-díjjal tüntették ki. Ma Torontóban él, kanadai állampolgárként.

Irving olvasói nagyjából tudják, mire számítsanak: lassan induló, terjedelmes regényekre, amelyekben a mellékszereplők is kapnak saját életutat, és amelyekben a legabszurdabb ötlet mellé odakerül egy váratlan haláleset. Neked való, ha szereted a régimódi, mindent elmesélő történetmondást, a nagy ívű családtörténeteket és az olyan könyveket, amelyek hangosan megnevettetnek, aztán ugyanabban a fejezetben magadra hagynak. Ha viszont takarékos, feszes prózát keresel, vagy ha nehezen viseled az erőszakot és a szereplők kiszámíthatatlan elvesztését, jobban jársz más szerzővel.

Irving anyaga évtizedek óta ugyanaz a néhány dolog, csak mindig más rendben: New England-i kisvárosok és bentlakásos iskolák, birkózótermek, Bécs, hiányzó vagy különc szülők, írók és az írás mestersége, valamint a nemi szerepek és a szexualitás körüli társadalmi viták. A regényei rendszerint egy egész életet fognak át, gyakran a főszereplő születésétől, és szívesen építenek szöveget a szövegbe: naplót, novellát, regényrészletet. A hangnem a bohózat és a gyász között váltakozik, sokszor egyetlen jeleneten belül. Kinek nem való: aki rövid, feszes regényeket keres, vagy aki kerüli a nemi erőszakot, a nők elleni erőszakot és a gyerekek halálát ábrázoló jeleneteket, mert ezek Irvingnél többször is előkerülnek. Az sem fog jól járni vele, aki zavarónak találja, ha egy könyv hosszú kitérőkkel halad.