Darvasi László

Darvasi László prózája abból él, hogy a történelmet nem kívülről nézi, hanem beleköltözik. A regényeiben a török kori Magyarország, a szabadságharc utáni Szeged vagy Közép-Európa vándorútjai olyan világként jelennek meg, ahol a csoda és a kegyetlenség egyszerre természetes. Nem magyaráz, hanem mesél — és a mesélés maga a tét.

A másik oldala legalább ennyire fontos: gyerekkönyveket is ír, és azokban ugyanaz a nyelvi öröm dolgozik, csak vidámabb kifutással. A Trapiti-könyvek és a Neandervölgyiek olyan olvasók számára is kaput nyitnak az életművébe, akiket a felnőtt regények sűrűsége elriasztana.

Darvasi témái a történelmi trauma, a vándorlás, a szenvedés és a csoda — mindezt burjánzó, képekben gazdag nyelven. A szereplői gyakran mutatványosok, katonák, kereskedők, akik átkelnek határokon és korokon. Kinek nem való: ha gyors cselekményt vagy lineáris történetvezetést keresel, ez nem az lesz. Darvasit a nyelvéért és a világáért érdemes olvasni, nem a fordulatokért — és a felnőtt regényei helyenként kemények és obszcének.