Ava Dellaira

Az új-mexikói Albuquerque-ben nőtt fel, alapdiplomáját a Chicagói Egyetemen szerezte, majd az Iowa Writers Workshop hallgatója volt Truman Capote-ösztöndíjasként. Első regénye, a magyarul Kedves halottak! címen megjelent levélregény lett a legismertebb könyve: több mint húsz nyelvre fordították le, és a megjelenés évében több nagy amerikai könyvtár és médium is az év könyvei közé választotta. Ezt követte egy második kamaszregény, amely magyarul Hazatérés címen jelent meg, és két nemzedék történetét futtatja párhuzamosan, majd egy felnőtteknek szóló regény. Kaliforniában él a családjával.

Akkor való neked, ha kedveled azokat a kamaszregényeket, amelyekben az elbeszélő szinte vallomásként fordul az olvasóhoz, és a szöveg vállalja a nagy érzelmeket. Dellaira könyveiben a szerkezet mindig hordoz jelentést: levelek, párhuzamos idősíkok, visszatérő motívumok tagolják a történetet. Kevésbé fog bejönni, ha tartózkodó, ironikus prózát keresel, vagy ha a cselekmény fordulatai fontosabbak neked az érzelmi ívnél.

Dellaira írásainak visszatérő anyaga a gyász és a családi hallgatás: nála majdnem mindig van egy halott vagy hiányzó közeli hozzátartozó, akinek a története csak lassan, darabokban áll össze. Szereti a formai keretet — a levélregényt, a kettős szálon futó szerkezetet —, és a popkultúrát, főleg a zenét használja arra, hogy a kamaszhősei a saját érzéseiknek nyelvet találjanak. A hangvétel érzelmes és önvallomásos, a fejezetek rövidek, a nagy felismerések pedig apró, hétköznapi jelenetekben érkeznek. Az anya-lánya és a testvéri viszonyok újra és újra a középpontba kerülnek. Kinek nem való: annak, aki távolságtartó, visszafogott prózát keres, mert ezek a könyvek nyíltan érzelmesek; és annak, aki gyors tempót vár, mert a cselekmény a belső feldolgozás ritmusát követi. Tartalmi figyelmeztetés: a könyveiben megjelenik haláleset, gyász, bántalmazás, valamint kamaszkori alkohol- és drogfogyasztás.