Zafírkék

Miért érdemes?

Gwendolyn Shepherd nem készült semmire. A családban mindenki azt hitte, az unokatestvére örökölte az időutazó gént, így őt évekig senki sem tanította, avatta be vagy vette komolyan, aztán mégis ő az, akit visszaránt az idő. A második kötet ott folytatja, ahol az első abbahagyta: Gwen már tudja, mi történik vele, de továbbra sem tudja, miért, és a Tizenkettek titkos köre pontosan annyit árul el neki, amennyi éppen érdeke.

A trilógia legfőbb bája a hangnem. Gwen kamaszlány, aki érteni akarja, mi folyik körülötte, hősi ambíciók nélkül, közben pedig folyamatosan kommentálja a saját helyzetét — a báli ruhákat, a tizennyolcadik századi illemtant, a titkos társaság dagályos szertartásait. A humor sosem nyomja el a feszültséget, viszont könnyűvé teszi az olvasást: ez az a fajta könyv, amelyet észrevétlenül olvas ki az ember egy délután alatt.

A második kötet emellett a rejtélyt tolja előtérbe. Kiderül, hogy a kör vezetői és a család felnőttei sem mondanak igazat, és hogy a küldetéseknek van egy céljuk, amelyről Gwennek fogalma sincs. A szerelmi szál is bonyolódik: a partnere hol védelmezőn viselkedik, hol hidegen, és az olvasó ugyanúgy nem tudja eldönteni, mit gondoljon róla, mint a főszereplő.

Ez a trilógia középső kötete, önállóan tehát nehezen olvasható, az első résszel érdemes kezdeni — a három könyv együtt viszont az egyik legkedveltebb európai ifjúsági időutazós történet, amelyből film is készült. Ha ismerős hangot keresel, a szerző Silber-sorozata hasonlóan könnyed és humoros. Kifejezetten jó belépő kamaszoknak a fantasyhez, és jó választás akkor is, ha valami könnyű, mégis fordulatos olvasmányt szeretnél két nehezebb könyv között. Külön öröm, hogy a történelmi helyszínek önálló szerepet kapnak: a korabeli London szokásai, a ruhák és az illemszabályok folyamatosan ütköznek a mai kamasz nézőpontjával, és ebből jön a könyv humorának nagy része.