Coriolanus

Miért érdemes?

Az éhező rómaiak fellépése rögtön gyakorlati tétet ad a politikai vitának. A város vezetői egységes testként beszélnek a közösségről, miközben a polgárok saját gyomrukon érzik az egyenlőtlenséget. Martius katonai nézőpontjából a tiltakozók hálátlannak és gyengének látszanak. A dráma többféle jogosultságot helyez egymás mellé: a harctéren vállalt kockázatot, az élelemhez való igényt és a beleszólás követelését. Ezeket egyetlen hősi tett sem tudja tartósan összeegyeztetni.

A consuli jelöltnek meg kellene mutatnia sebeit, és szavazatot kérnie azoktól, akiket lenéz. Számára ez a szertartás megalázó színjáték, a polgárok számára viszont annak jele, hogy hatalmukat elismerik. A jelenetek erejét az adja, hogy az őszinteség itt önmagában kevés: együttélésre alkalmas nyelvet is kellene találni. A néptribunusok közben tudatosan alakítják a közhangulatot. A katonai merevség és a politikai ügyeskedés egymást erősítve szűkíti a megegyezés lehetőségét.

Volumnia fiához fűződő viszonya a nyilvános dicsőség személyes eredetét is megmutatja. Az anya büszke a veszélyben szerzett sebekre, és olyan eszményt táplál, amelyben a gyengédségnek kevés hely jut. Később éppen neki kell másféle viselkedésre kérnie azt az embert, akit erre a kérlelhetetlenségre nevelt. Aufidius barátsággá forduló ellenségessége újabb erős kapcsolatot teremt. A kölcsönös csodálatban végig ott marad a versengés és a sérthető önérzet.

A száműzött hadvezér megpróbálja úgy elvágni római kötődéseit, mintha teljesen új emberré válhatna. A család megjelenése azonban olyan kötelezettséget hoz vissza, amelyet katonai döntéssel nem lehet eltüntetni. Olvasáskor érdemes mind a város, mind a főalak állításait külön mérlegelned. A darab tétje a kiváló teljesítmény és a közösségi alkalmasság különbsége; egyik tábor sem kínál kényelmes azonosulást, és ez a kényelmetlenség a lényeghez tartozik.