Smaragdzöld

Miért érdemes?

Gwen időutazó — a titkos páholy nyilvántartásában a Rubin, a Tizenkettek Körének utolsó tagja —, és mostanra pontosan tudja: szinte senkiben sem bízhat. Sem a rejtélyes Saint Germain grófban, akinek a tervei egyre baljósabbak, sem — és ez fáj a legjobban — Gideonban, akiről nem tudja eldönteni, a szíve vagy a megbízatása szerint közeledik hozzá. Kerstin Gier trilógiazárása ott veszi fel a fonalat, ahol a feszültség a legnagyobb, és sorra fizeti ki a széria összes felhalmozott ígéretét.

A jól ismert jegyek mind a helyükön vannak: Gwen önironikus, esetlen és nagyszájú elbeszélése, a láthatatlan barát-szellemek, a vízköpő démon kotnyeleskedése, a londoni díszletek és az időugrások bálokba, szalonokba, veszélyes találkozókba. A humor végig ellensúlyozza a sötétedő cselekményt — a széria épp ettől lett rajongott: kalandregény, amely sosem veszi túl komolyan magát, miközben a tétjei valódiak.

A zárókötet dolga a válaszadás, és Gier elvégzi: kiderül, mit akar a páholy, mi Gwen származásának titka, és mire megy ki az egész próféciás játszma — a nagy leleplezések pedig visszamenőleg is átszínezik az első két rész jeleneteit. A romantikus szál is révbe ér, a maga hullámvasútja után.

A humoros, könnyed időutazós YA kedvelőinek az egész trilógia meleg szívvel ajánlható — ez a kötet pedig a jutalomkör: gyors, mulatságos, elégedett sóhajjal letehető befejezés.