Az elme gyermekei
sci-fi
A Végjáték sorozat 4. kötete
A Végjáték-sorozat negyedik, befejező része Orson Scott Cardtól. A történet messze elrugaszkodik az Ender gyermekéveit bemutató Végjátéktól, és a Holtak szószólójában meg a Fajirtásban megismert, az emberiség alapkérdéseivel foglalkozó gondolatokat viszi tovább. Az események ezúttal Jane, a korábban megismert mesterséges intelligencia körül forognak, akinek a lététől függ szinte az egész emberiség jövője. Filozofikus és mégis sodró lezárás, amely a kérdést teszi fel: képes-e az ember meghaladni önmagát, és elfoglalni méltó helyét az univerzum életformái között?
Miért érdemes?
Az elme gyermekei a Végjáték-tetralógia lezárása, és a sorozat legmerészebb kötete: a bűntudat és a fajok közti megértés témái után itt már a tudat természete a tét — Jane, a hálózatokban élő mesterséges intelligencia léte vagy pusztulása körül forog minden, és rajta keresztül a kérdés is kiéleződik: mitől személy egy elme, és kinek van joga kioltani. A filozofikus eszmefuttatások Card védjegyévé váltak ebben a vonalban, de a történetvezetés itt is sodró marad: a lezárás valódi téttel, valódi veszteségekkel dolgozik. Zárókötetként kizárólag a sorozat ismeretében olvasható — a Fajirtás eseményei közvetlenül folytatódnak —, cserébe a regényfolyam gondolati íve itt ér méltó nyugvópontra.
Kinek való?
Neked való, ha végigolvastad a Végjáték-sorozat korábbi köteteit, és a filozofikus vonal — tudat, személyiség, fajok együttélése — legalább annyira érdekel, mint a cselekmény. A gondolati sci-fi kedvelőinek méltó lezárás.
Kinek nem feltétlenül?
Nem feltétlenül neked való, ha a sorozat korábbi részei nélkül próbálkoznál — a történet a Fajirtás közvetlen folytatása, önmagában követhetetlen. A hosszú filozófiai párbeszédek a cselekményközpontú olvasónak fárasztók lehetnek.
Ehhez hasonlót keresel?
Mondd meg, mi tetszett eddig, és személyre szabott ajánlót adunk.
Ajánlót kérek