Pernye

Miért érdemes?

A cím a kihunyt tűz maradékát idézi, és jó kulcsot ad a kötet hangulatához. A történetekben gyakran már elmúlt valami: egy kapcsolat, egy társasági pillanat, egy régi életforma vagy egy könnyelmű remény. Az elbeszélő a maradékból próbál következtetni arra, mi történt. Ettől a rövid daraboknak sajátos utóidejük van; a cselekmény helyett sokszor az számít, hogyan néz vissza valaki egy eseményre, és mit hagy ki az emlékezet. A hangnem gyorsan tud váltani. Egy városi megfigyelés tréfával indul, majd váratlanul személyes veszteséget érint; másutt a melankolikus bevezetést egy pontos társadalmi gesztus töri meg. Ezek a fordulatok megakadályozzák, hogy a kötet egyneműen szomorú legyen. Olvasóként folyamatosan újra kell hangolnod a figyelmedet: ugyanaz a mondat lehet kedves emlék és finom önvédelem, a humor pedig néha éppen azt fedi el, amit a beszélő elhallgatna. A darabok sokféle helyszíne mögött közös a szemlélő pozíciója. Figyeli a városból nyárra eltűnő társaságot, az otthon maradót, a felbukkanó ismerőst és a múlt tárgyait. A részletek a nagy történelmi magyarázatok helyett azt mutatják, miként érzékelhető egy korszak a szokások elmozdulásában. Emiatt a kötet különösen jó azoknak, akik szeretnek egy ruhadarabból, látogatásból vagy félbeszakadt beszélgetésből egész emberi helyzetet kibontani. Az egymás mellé rendezett szövegek egyetlen végső tanulság helyett változatokat adnak arra, hogyan marad velünk valami, ami már nincs jelen. A rövid forma miatt külön-külön is olvashatók, egymás után viszont erősödik a motívumok visszhangja. A kötet megmutatja a mesélő derűsebb arca mögötti elégikus érzékenységet, és jó választás lehet, ha a nagyregények helyett tömör, hangulati prózában szeretnéd megtapasztalni ugyanazt a társadalmi figyelmet.