A kolostor regénye

Miért érdemes?

Baltasar és Blimunda találkozása egyszerre földközeli és rendkívüli. A háborúból fél kézzel hazatérő férfi és a mások belsejét látni képes nő kapcsolata kevés ünnepélyes ígérettel, sok közös munkával épül. Szerelmük olyan térben alakul, ahol az egyéni életet királyi döntések, vallási tekintély és szegénység szorítja. Éppen ezért minden együtt végzett feladatuk önálló szabadságot teremt. Közös életükben a testi hiány és a rendkívüli látás a munkát és a bizalmat alakító mindennapi adottság. Bartolomeu Lourenço repülő szerkezete a képzeletet kézműves pontossággal kapcsolja össze. Kötelek, faanyag, vászon és emberi akarat szükséges hozzá, Blimunda különös képessége pedig a gép láthatatlan erejét gyűjti össze. A repülés terve a szereplők számára titkos közös cél, amely távol esik az udvar látványos építkezéseitől. A munka öröme itt a kisajátított élet ellenpontja. A passarola építése apró, ellenőrizhető feladatokra bomlik, így a csoda lehetősége végig kétkezi tapasztalathoz kötődik. A mafrai kolostor építése másfajta monumentalitást képvisel. A király fogadalmából születő tervhez tömegek kényszermunkája, hosszú szállítások és névtelen áldozatok tartoznak. Az elbeszélés nevet ad több munkásnak, és a nagy épületet az ő testük felől mutatja. A templomi pompa és a hétköznapi szenvedés közti távolság a regény szatírájának egyik forrása. A munkások útja és a hatalmas kövek mozgatása az építészeti dicsőség mögé helyezi azok nevét, fáradtságát és sérülékenységét. A történelmi részletekhez meseszerű események, zene és hosszú, hullámzó mondatok társulnak. Az elbeszélő gyakran kiszól, előretekint vagy ironikus megjegyzést fűz a hatalom nyelvéhez. Ez a forma lassítja az olvasást, ugyanakkor saját ritmust ad Baltasar és Blimunda közös életének. A szerelmi történet, a repülés és az építkezés végül ugyanarról kérdez: ki rendelkezhet az ember munkája és vágyai felett. Domenico Scarlatti zenéje újabb kapcsolatot teremt az anyagi munka és a képzelet között, és saját hangot ad a titkos vállalkozásnak.