Egész az északi pólusig – Jókai Mór

Egész az északi pólusig

Jókai Mór

klasszikus

Tetszett
Nem tetszett
Kívánságlistára
Kihagyom

"„Legelső dolgom lett most a meleg öltönyöket elszállítani az én embereimszámára a katakombához.A hajó párkánya egyenlő magasságban állt a kikötő partjával, úgyhogygyaloghidat rögtönözhettem a kettő között egyenes kijárásul.Ezen keresztül kivontattam a szánkót, melyet igen természetesen Bábinakkellett a katakombáig elvontatni; melyet most annyival közelebbtaláltunk, minthogy a kiszabadult hajó mintegy kétezer méternyirehaladva, az öböl túlsó feléig hatolt, s ezáltal egyúttal ki lettek kerülvea közbeeső tavak is, amik idejövet utunkban álltak, s a szánnal haladástakadályozták volna.Lámekhet és Nahámát még mindig a Káin sírboltjában találtam.Éppen jókor jöttem, hogy az öreget megakadályozzam egy gyászosszándékában, ami ugyan magában igen dicséretes és istenes foglalkozás:áhítatosság fejében meg akarta gyújtani a serlegekben levő gabonát égőhálaáldozatul az Úrnak. Az nekem szép meglepetés lett volna.Nagy nehezen tudtam lebeszélni róla, felvilágosítva, hogy innen a füstki nem mehet; márpedig az áldozat kedvező fogadtatását az föltételezi,ha a füst egyenesen felszáll az égre.Annál nagyobb örömét találta a velem hozott medvebőr bundában.Azt, amint egyszer fölvette, többet soha le nem tette a nyakából...""

Ehhez hasonlót keresel?

Mondd meg, mi tetszett eddig, és személyre szabott ajánlót adunk.

Ajánlót kérek