Fourth Wing – Negyedik szárny

Miért érdemes?

Violet Sorrengail egész életében a levéltárba készült: krónikás akart lenni, könyvek és térképek között, ahogy az apja is. Az anyja viszont, aki a hadsereg parancsnoka, néhány hónappal a beiratkozás előtt átírja a jövőjét, és a sárkánylovas-képzésbe küldi. A gond csak az, hogy Violet ízületei törékenyek, a teste kevesebbet bír, mint a többieké, és az akadémián a gyengeség halálos ítélettel ér fel: a jelöltek jó része már az első napot sem éli túl.

A könyv onnantól működik, hogy az akadémia szabályai valóban kegyetlenek. A vizsgák nem szimbolikusak, a párbaj végzetes, a sárkányok pedig maguk döntik el, kit fogadnak el — és a legtöbb jelöltet nem fogadják el. Ez a folyamatos halálközelség adja a tempót, és ettől lesz feszült még akkor is, amikor éppen csak egy tanórán ülünk.

Violet karaktere külön erény. Nem attól lesz hős, hogy erősebb a többieknél — attól, hogy tudja, sosem lesz az: a fejével, a stratégiával és a felkészültséggel kompenzál. A krónikás-múltja pedig végig hasznos, mert az akadémia hivatalos történelme és a valóság között egyre nagyobb a szakadék — a könyv második fele erről a felismerésről szól.

Ez a kötet lett az utóbbi évek legnagyobb romantasy-jelensége, jórészt közösségi média által felfuttatva, és a folytatásokkal együtt hosszú sorozattá nőtt. Nem irodalmi remekmű: a mondatok egyszerűek, a modern szóhasználat néha kilóg a fantasy-díszletből. Cserébe pontosan azt adja, amiért az olvasói szeretik — sodrást, feszültséget és egy kapcsolatot, amely lassan, sok szikrával épül. Nyaralásra, hosszú hétvégére való könyv, mert a felénél már úgysem fogod letenni. Külön említést érdemel, hogy a szerző a saját krónikus betegségének tapasztalatából dolgozott, és a főszereplő testi korlátai végig jelen lévő, valós szempontok maradnak, a cselekmény kényelme helyett.