Bolond

Miért érdemes?

Az udvari bolond különös helyen áll a hatalom közelében: hallhat olyasmit, amit mások elől eltitkolnak, és kimondhat olyasmit, ami egy komoly tanácsadónak veszélyes volna. Tarsoly ebből a helyzetből figyeli Lear családját. A tréfái egyszerre jelenthetnek védelmet és újabb kockázatot, hiszen az urak türelme véges. Az ő nézőpontjából a királyi döntések mögött könnyebben látszik meg a sértettség, a hiúság és a pillanatnyi indulat.

A királyság szétosztása a családi viszonyokat azonnal politikai következményekkel ruházza fel. Amit az egyik szereplő apai sérelemként él meg, abból mások számára kiszolgáltatottság vagy hatalmi lehetőség lesz. Tarsoly kevés ahhoz, hogy pusztán a többiek hibáin nevető megfigyelő maradjon: az állásfoglalása neki is következményekkel jár. A regény így a szemtelenség mögé cselekvési kényszert tesz, és a bolondot valódi veszélyben próbálja ki.

Moore szabadon bánik Shakespeare tragédiájával. A magas rangú szereplők beszéde mellé káromkodás, testi vágy és durva tréfa kerül, amely folyton kibillenti az ünnepélyes jeleneteket. Az eredeti dráma ismeretében külön élmény felismerni, mely helyzeteket fordítja át a szerző, de Tarsoly saját története önállóan is követhető. A humor sokszor éppen abból ered, hogy az udvar méltóságát egy olyan ember vizsgálja, akinek hivatalból sosem kell méltóságteljesnek lennie.

A könyv jó belépő Moore Shakespeare-játékaihoz, mert itt alakul ki a később Velencében és Athénban is felbukkanó főhős helye. A további kötetek új drámák világába viszik, ezért a Lear királyhoz fűződő viszonyt ebben a részben érdemes megismerni. Tarsoly mellett a tragikus történet sem veszti el teljesen az erőszakát; a komédia inkább új indulatokat enged a színre. Olvasásához a klasszikusok iránti érdeklődés mellé némi türelem kell a szándékosan alantas poénokhoz.