Másodvirágzás
kortárs szépirodalom
Violette temetőgondnok egy burgundiai kisvárosban, és a portáján kávé mellett hallgatja végig a látogatók történeteit. Egy nap egy férfi és egy nő azt kéri, hogy egymás mellé temessék őket. Ez a kérés borít fel mindent. A szálak kibontásából kiderül, mi köti össze az élőket a halottakkal, és hogy sokan egészen mást rejtegetnek, mint amit mutatnak. Violette élete maga is tele van veszteséggel, amiről sokáig nem beszél.
Miért érdemes?
Violette Toussaint egy burgundiai kisváros temetőjének gondnoka. Kávét főz a gyászolóknak, gondozza a sírokat, jegyzetfüzetbe írja, ki milyen szavakkal búcsúzott — és a kapuslakás melegében a halál körül forgó élet minden története megfordul: sírásók, papok, özvegyek, törzsvendégek. Valérie Perrin regénye ebből a különös őrhelyről nézi az életet, és az alaphelyzet minden ígéretét beváltja: a halál közelségéből itt az élet szeretete születik.
Mert Violette-nek saját története is van, és a könyv lassan, rétegenként bontja ki: egy házasság, amely rosszul kezdődött és rosszabbul folytatódott, egy veszteség, amelyről sokáig beszélni sem lehet, és egy hosszú út, amelynek a végén ez a nő megtanult újra virágot ültetni — a szó minden értelmében. Amikor pedig egy idegen férfi jelenik meg a temetőben egy különös kéréssel, a múlt váratlanul kinyílik: a szálak összeérnek, és a regény csendes nyomozássá válik.
Perrin nagy erénye a hang: meleg, aforisztikus, tele apró életbölcsességekkel, amelyek sosem válnak émelygőssé — és a mozaikos szerkezet, amelyben minden mellékszereplő kap egy-egy saját történetet. A sírfeliratok, a fejezetnyitó mondatok, a hétköznapi rítusok mind ugyanarról szólnak: hogyan él tovább az ember a veszteségei után.
A könyv hatalmas olvasói kedvenc lett szerte a világon, és jó okkal: gyászról szól, mégis vigasztaló — az a fajta regény, amelyet az ember odaad annak, akit szeret. Lassú olvasásra való: fejezetenként, esténként, hagyva, hogy dolgozzon.
Kinek való?
Neked való, ha a lélektani, hangulatvezérelt európai regényeket szereted, amelyekben a történet rétegenként, több idősíkban nyílik ki. Ha megérintett már gyászt és vigaszt együtt kezelő könyv, ez a műfaj egyik legszebb darabja. Esti, lassú olvasásra, ajándéknak és könyvklubba egyaránt kiváló — a beszélgetés magától elindul róla.
Kinek nem feltétlenül?
Nem feltétlenül neked való most, ha friss veszteség van mögötted: a halál és a gyász megkerülhetetlenül központi téma, és bár a könyv vigasztal, közben mélyre is nyúl. A sok idősík, mellékszál és szereplő türelmes olvasót kíván — aki egyenes vonalú történetet akar, elveszhet benne. És akit a szentenciózus, idézhető mondatok stílusa irritál, annak Perrin hangja sok lehet.
Ehhez hasonlót keresel?
Mondd meg, mi tetszett eddig, és személyre szabott ajánlót adunk.
Hasonló könyveket kérek