Isten tudja

Miért érdemes?

Dávid beszédében a királyi önérzet folyton összeütközik a megöregedett test tapasztalatával. A hosszú monológ csapongó, vitatkozó hangja azonnal személyessé teszi a bibliai anyagot. A beszélő felháborodását hallgatva egyszerre érzékeled humorát és hiúságát; saját nagyságának bizonygatása közben akaratlanul is leleplezi magát. A korszakok szándékosan összekeverednek. Dávid olyan későbbi művekre és szokásokra utal, amelyekről történelmi szereplőként semmit sem tudhatna. Ezek az időbeli képtelenségek közel hozzák a hatalmi és családi viszályokat. A fennkölt történetek mellé hétköznapi sértettség kerül, a szent szövegek nyelve pedig vaskos tréfákkal ütközik. A komikum mögött a szeretet elvesztése és a felelősség kérdése marad jelen. A király szívesen sorolja mások hibáit, saját döntéseit viszont külön indokokkal védi. Emiatt az olvasás részévé válik a mérlegelés: mit fogadsz el az emlékezéséből, és hol hallod ki belőle az önfelmentést? Istennel folytatott vitájában a haraghoz elhagyatottság társul. Az ismétlések és kitérők egy öreg ember makacsul visszatérő gondjait teszik hallhatóvá. A regényhez jól illik a megszakításokkal haladó olvasás, amelyben külön is ízlelgetheted a hangváltásokat. A bibliai történetek ismerete sok utalást megnyit, de Dávid önigazolása, féltékenysége és testi kiszolgáltatottsága önmagában is követhető emberi helyzet.