De kár megvénülni!
klasszikus
Egy ötvenéves férfi mondja el a saját szerelmi történeteit, végig első személyben, kesernyés öniróniával. Rögtön az elején közli, hogy a mintaférjek példányaként emlegetik, és hogy a könyvnek eredetileg más címet szánt. Az emlékek sorra kerülnek elő, a fiatalkori háborús évektől a jelenig, és a visszapillantásból az derül ki, mennyit ér a jó hír, amit az ember magáról fenntart.
Miért érdemes?
A kései kisregények egyike, és a hangja miatt kilóg az életműből: nincs benne nemzeti pátosz, nincs benne hőstett, csak egy öregedő ember beszél magáról, és folyamatosan kicsúfolja saját magát. Az önirónia végig kitart, a szöveg pedig ettől meglepően modern hatást kelt. Rövid terjedelme miatt egy ülésben elolvasható. Az öregedés témája máshol is felbukkan a szerzőnél, itt viszont ez a könyv egyetlen tárgya.
Kinek való?
Neked való, ha kíváncsi vagy Jókai önironikus hangjára, és szereted az első személyű visszaemlékezéseket. Ha rövid, sűrű prózát keresel, ez az egyik legkönnyebben befogadható darabja. Az öregedésről szóló könyvek kedvelőinek külön ajánlható.
Kinek nem feltétlenül?
Nem feltétlenül neked való, ha a nagy regények sodrását keresed: itt nincs cselekmény a szó szokásos értelmében. A női szereplőkről a narrátor beszél, a saját nézőpontjából, ami mai szemmel egyoldalú. Az öregedés, a testi hanyatlás és a mulandóság végig jelen van a szövegben.
Ehhez hasonlót keresel?
Mondd meg, mi tetszett eddig, és személyre szabott ajánlót adunk.
Ajánlót kérek