Pi élete

Miért érdemes?

Pi Patel állatkertben nő fel a dél-indiai Pondicherryben, és tizenévesen három vallást gyakorol egyszerre — hindu, keresztény és muszlim, mert mindegyikben Istent találja. Aztán a család a teljes állatkerttel hajóra száll Kanada felé, a hajó a Csendes-óceán közepén elsüllyed — és Pi egy mentőcsónakban találja magát, amelyen rajta kívül egyetlen utas marad életben: Richard Parker, a négyszázötven fontos bengáli tigris. Kétszázhuszonhét nap következik.

A regény első nagy bravúrja, hogy ezt a képtelen helyzetet lépésről lépésre hihetővé teszi: Pi túlélése kemény munka a csoda helyett — territórium-kijelölés, halászat, esővízgyűjtés, és mindenekelőtt egy tigris kondicionálása a nyílt vízen. Az olvasó úgy kapja a kalandregényt, hogy közben állattani és túléléstani leckét is kap — és a leghihetetlenebb részletekről derül ki, hogy a legvalószerűbbek.

Közben a könyv végig másról is szól: a keret szerint egy író hallgatja meg a felnőtt Pit, mert azt ígérték neki, ez a történet „Istenhez téríti". A hajótörés története így hit, képzelet és túlélés példázata is — és az utolsó fejezetekben a regény feltesz egy kérdést, amely mindent, amit addig olvastál, új megvilágításba helyez. A többit érdemes magadnak felfedezni: az a néhány oldal a kortárs irodalom egyik legtöbbet vitatott, legtöbbször újraolvasott zárlata.

Olvasni pedig könnyű: rövid fejezetek, tiszta próza, sodró tempó — a filozófia magából a kalandból nő ki, lassítás nélkül. A belőle készült film gyönyörű, de a könyv kérdése — és a válasz, amit magadnak adsz rá — csak olvasva a tiéd. Richard Parker közben az irodalom nagy állatalakjai közé nőtt: a tigris végig valódi ragadozó marad a cuki társ és a beszélő mesefigura helyett, és pont ettől lesz a kapcsolatuk emlékezetes.