A soha többé balladája

Miért érdemes?

Evangeline Fox az előző kötet végén olyan alkut kötött, amelynek az árát csak most kezdi érteni: az emlékei hiányosak, a házassága nem az, aminek látszik, a Szívek Hercege pedig ismét ott áll az útjában — vagy éppen az egyetlen, aki segíthet. A folytatás egy gyilkos átok nyomában indul, és ehhez Evangeline-nak megint azzal a halhatatlannal kell szövetkeznie, akiről tudja, hogy hazudik, csak azt nem, mikor és miben.

Garber legfőbb erőssége itt is a világ, amelyben minden tündérmese-elem működik, de mindegyik el van csavarva egy kicsit. A Sorsok halhatatlanjai emberi hiúsággal és sértettséggel intézik az ügyeiket, a varázstárgyak ára mindig magasabb a vártnál, a jóslatok pedig pontosan úgy teljesülnek, ahogy senki nem szeretné. A díszlet — kastélyok, bálok, tükrök, süteményekkel teli szobák — cukros, a szabályok viszont kegyetlenek.

A kapcsolat, amely a sorozatot viszi, éppen ettől izgalmas. A Szívek Hercege olyan figura, akiben soha nem lehet biztos az olvasó sem, mert minden gesztusa mögött ott állhat érzelem és hideg számítás egyaránt. A könyv ezt a bizonytalanságot végig fenntartja, a feloldással pedig ráérősen bánik, és a fordulatok jó része pontosan innen jön.

Ez a második kötet, tehát a Volt egyszer egy összetört szív nélkül nem érdemes belevágni; a történet az Egy átok az igaz szerelemért kötetben zárul. Aki a szerzőt a Caraval-sorozatból ismeri, ismerős hangot kap: ugyanaz a mesés, érzéki, kicsit szédült világ, csak sötétebb tétekkel. Hosszú őszi vagy téli estére való könyv, forró itallal és azzal a tudattal, hogy a végén nem fogod tudni letenni a folytatás nélkül. Érdemes tudni azt is, hogy a szerző a hangulatra épít: a jelenetek gyakran inkább képként maradnak meg, mint eseményként, és a világ szabályai menet közben tisztázódnak. Aki ezt elfogadja, sodródhat vele; aki logikai rendet vár, azt zavarni fogja.