Pénelopeia
kortárs szépirodalom
Homérosz Odüsszeiájában Pénelopé a hűséges feleség mintaképe: húsz évig várja haza Odüsszeuszt, és a szövéséről szóló híres csellel tartja távol a kérőket. Atwood azt kérdezi, milyen lenne ugyanez a történet, ha Pénelopé mondhatná el. A narrátor a holtak birodalmából tekint vissza, pontosan tudja, mit csinált belőle az utókor, és nem ért egyet vele. Közben tizenkét felakasztott szolgálólánya kara folyamatosan félbeszakítja.
Miért érdemes?
Tiszta példája annak, amit Atwood különösen jól csinál: egy ismert történetet elfordít néhány fokkal, és ettől egészen más kérdések válnak láthatóvá. Pénelopé hangja ironikus és szellemes, a mítosz hősei pedig hétköznapibb, hiúbb, esendőbb emberekként jelennek meg. A szolgálólányok kara dalokban, versekben és színpadi jelenetekben mondja el a saját változatát, amely nem mindig egyezik a királynééval; a különbségük mögött a nemi mellett osztályhelyzet is áll.
Kinek való?
Mítoszfeldolgozások, női nézőpontból újraírt klasszikusok és ironikus, formailag játékos próza kedvelőinek. Madeline Miller vagy Pat Barker olvasóinak is érdekes, bár ez a könyv rövidebb és sokkal szatirikusabb.
Kinek nem feltétlenül?
Kinek nem való: aki az Odüsszeia nagyszabású, részletes újramesélését várja, annak kevés lesz. Rövid, töredezett, tudatosan színházias könyv, és Atwoodot inkább az eredeti történet vakfoltjai érdeklik a kalandos cselekménynél. Nemi erőszak, tizenkét nő kivégzése és nők elleni erőszak szerepel benne. Felnőtt olvasóknak.
Ehhez hasonlót keresel?
Mondd meg, mi tetszett eddig, és személyre szabott ajánlót adunk.
Ajánlót kérek