Novecento

Miért érdemes?

A hajó fedélzete egyszerre szűk hely és teljes világ. Az utasok történeteket, hangokat, gesztusokat hoznak magukkal, miközben Novecento marad. Ebből a helyzetből a szabadság szokatlan kérdése bontakozik ki: mennyire szükséges a helyváltoztatás ahhoz, hogy valaki kapcsolatban legyen a világgal? A történet közel enged a zongoristához, de különösségét nem magyarázza meg maradéktalanul. A mesélő barát személye fontos távolságot tart. Emlékeken és rácsodálkozásokon át ismerjük meg a főhőst, ezért a szövegben a barátság és a legenda születése is benne van. A zenei tudás leírását gyakran a beszélő lendülete helyettesíti. Egy hosszú mondat vagy egy váratlan megállás sokat elvégez abból, amit egy hagyományosabb regény részletes jelenetekkel mutatna meg. A monológformát érdemes az olvasásban is komolyan venni. A színpadi utasítások és a beszédszerű fordulatok előadót sejtetnek a lap mögé, a történet ritmusát pedig hangosan is ki lehet próbálni. A szöveg rövidsége ellenére többféle tempót kíván: helyenként sodor a mesélés, másutt egy mondat után jólesik megállni, és elképzelni a hajó belső tereit. A regényszerű történet és a színházi monológ határán álló mű könnyen elkezdhető, de nyitva hagy értelmezési kérdéseket. A főhős választásait lehet megérteni, vitatni vagy idegennek érezni. Aki a film felől érkezik, itt egyetlen elbeszélő hangjával találkozik: a látvány megteremtése, az emlékek összerendezése nagyobb részben az olvasó feladata lesz.