Az Aranypinty
thriller
Donna Tartt nagyregénye egyetlen délelőtt következményeit követi éveken és kontinenseken át. Theo Decker tizenhárom éves, amikor az anyjával beugranak egy New York-i múzeumba, és robbanás rázza meg az épületet. A törmelék között egy haldokló öregember kérésére Theo magához vesz egy apró, felbecsülhetetlen értékű festményt, az Aranypintyet, amely élete titka, terhe és egyetlen állandó pontja lesz. Az út árvaságon, úri szalonokon, a Las Vegas-i külváros ürességén és egy régiségműhely békéjén át vezet, Borisszal, az ukrán fiúval az oldalán. Vaskos, fordulatos regény gyászról, bűntudatról és arról, miért kapaszkodunk a szépségbe, amikor mindent elveszítettünk.
Miért érdemes?
Theo tizenhárom éves, amikor az anyjával beugranak egy New York-i múzeumba — és a következő percben minden megváltozik: robbanás rázza meg az épületet. A törmelék és a füst között egy haldokló öregember kérésére Theo magához vesz egy apró, felbecsülhetetlen értékű festményt, az Aranypintyet. Ez a kép lesz élete titka, terhe és egyetlen állandó pontja — a regény pedig ennek az egyetlen délelőttnek a következményeit követi éveken, kontinenseken és sorsfordulókon át.
Donna Tartt nagyregénye a tizenkilencedik századi mesélőkedvet hozza vissza kortárs díszletek közé: árvaság és úri szalonok, Las Vegas-i külváros perzselő üressége, egy régiségműhely műgyantaszagú békéje — és emlékezetes alakok, élükön Borisszal, az ukrán fiúval, aki a világirodalom egyik legjobb rossz barátja. Minden helyszín külön világ, és Theo mindegyiken átmenekíti a titkát.
A festmény közben többé válik tárgynál: valóban létező kép — egy apró, láncra kötött madár —, és a regény legszebb kérdése köré épül: miért kapaszkodunk szépségbe, tárgyakba, emlékekbe, amikor mindent elveszítettünk? Tartt úgy ír gyászról, bűntudatról és művészetről, hogy közben végig egy izgalmas, fordulatos történetet mesél.
Olvasni nagy vállalás és nagy jutalom: vaskos, részletgazdag könyv, amely mégis lapoztatja magát — Tartt évtizedenként nagyjából egy regényt ír, és minden mondatán érződik, hogy ideje volt rá. Világsiker lett, filmet is forgattak belőle — de ez az a fajta könyv, amelyet tényleg olvasni kell. És külön élmény a hangja: Theo felnőttként, visszatekintve mesél, egyszerre gyengéden és kíméletlen öniróniával — az a fajta elbeszélő, akinek a társaságát önmagáért élvezi az ember, függetlenül attól, épp merre tart a történet.
Kinek való?
Neked való, ha szereted a nagy, dickensi sodrású történeteket — árvákkal, váratlan fordulatokkal, felemelkedéssel és zuhanással —, kortárs nyelven elmesélve. Ha a művészet, a régiségek, a szépség témái közel állnak hozzád, ez a könyv erről beszél a legszebben a kortárs irodalomban. És ha az olyan regényeket keresed, amelyekben hetekig lehet lakni, ez pontosan az: hosszú, gazdag, teljes világ. A titkos élet terhéről — arról, milyen évekig hordozni valamit, amiről senkinek sem lehet beszélni — kevés könyv ír ilyen pontosan.
Kinek nem feltétlenül?
Nem feltétlenül neked való, ha feszes, gyors történetet vársz — a regény ráérősen épül, hosszú kitérőkkel, és a középső, Las Vegas-i szakasz szándékosan sivár, nyomasztó időszak. A droghasználat és az önpusztítás ábrázolása nyers és kendőzetlen. És aki a festménylopás felől krimit remél, mást kap: itt a bűnügy csak keret — a valódi történet belül zajlik.
Ehhez hasonlót keresel?
Mondd meg, mi tetszett eddig, és személyre szabott ajánlót adunk.
Hasonló könyveket kérek