Emléksorok 1848-49-ből – Jókai Mór

Emléksorok 1848-49-ből

Jókai Mór

ismeretterjesztő

Tetszett
Nem tetszett
Kívánságlistára
Kihagyom

"„Madarász hanyatlása már előrelátható volt. A párt legerősebb küzdőjének bukása elkerülhetetlen volt, nem elvek, nem politikai balfogások, hanem kisszerű kezelési bűnök miatt.A hozzá csatlakozó pártok méltán tartottak tőle, hogy amennyire protezsálták Madarászt, annyira veszteni fognak népszerűségükből, a közönség, bár igazságtalanul a politikai pártfeleket komplikált bűntársaknak fogja tartani, a rágalomnak a legkedvezőbb terrénuma nyílik ellenük, a skandalum napról napra öregszik és nyilvánosodik. A vizsgálatok megkezdése óta a Nyáry-Kovács-Kazinczy párt roppant majoritása növekedett az országgyűlésen, pisszegés, gúnykacaj és indignáció minden hangjai fogadják azokat, akik egy hónap előtt csak tapsokat arattak, míg kiknek szavait azelőtt nem is hallgatták, azoknak beszédét, most éljenzés fogadja, kíséri. A Kossuth párt legerősebb szónokai, mint Szacsvay, föltámadtak az egykori kegyenc (Madarász) ellen, s a másik párt konferenciáit kezdték látogatni.Besze vehemens népszónoklatával elförmedten zúdult ellene, maga Irányi, a miniszternek személyes barátja, visszavonta kezét az elesőtől ezen szavakra fakadva: »Azért nem szűnök meg áldozni azon oltár előtt, amelynek papjai közt egy tisztázatlannak találtatott.« S végre Kossuth maga megtiltotta, hogy valaki őelőtte Madarász nevét kimondja.""

Ehhez hasonlót keresel?

Mondd meg, mi tetszett eddig, és személyre szabott ajánlót adunk.

Ajánlót kérek