A nevem Piros

Miért érdemes?

Az oszmán szultán miniatúrafestői titkos könyvön dolgoznak, amikor egyik társukat meggyilkolják. A nyomozás Fekete és Şeküre szerelmi történetével fonódik össze, a fejezetekben pedig emberek, tárgyak és képek váltják egymást elbeszélőként. A gyilkos kilétét a műhely vitái, az európai perspektíva és a hagyományos látásmód közti feszültség rejti. A gyilkossági rejtélyt a festészet nézőpontvitája teszi különlegessé. A nyomok a műhely gyakorlatában rejtőznek: egy arc, egy fa vagy egy ló megfestése éppúgy elárulhat valakit, mint egy tanú vallomása. Az ölés kérdése mellett az is tét, hogyan ismerhető fel egy kéz munkája ott, ahol a mesterség az egyéni stílus eltüntetését kívánja. A változó elbeszélők a tárgyaknak és képeknek is hangot adnak. A kutya, a pénzérme és a halott beszéde játékosnak hat, mégis mindegyik fejezet másfajta részletre irányítja a figyelmet. A fejezetek játékossága pontos információkat rejt, ezért az olvasó egyszerre nyomoz a tett és az elbeszélés módja után. Şeküre családi döntései saját, gyakorlati tétet adnak az udvari ügynek. Fekete udvarlása és Şeküre biztonságkeresése újra meg újra keresztezi a nyomozást, így a magánélet döntései időt és hozzáférést adnak vagy vesznek el. Gyermekei jövője, a háztartás biztonsága és saját választása sokkal közvetlenebb veszélyt jelent számára, mint az udvari esztétikai vita. A műhely konfliktusa érzékletesen kapcsolja össze hitet, mesterséget és félelmet. Az udvari könyv elkészítése közben a mesterek saját becsvágyukkal is szembesülnek, ezért a stílusról szóló vita fokozatosan vallomássá válik. A művészeti részletek végül a szereplők féltékenységét és önképét is megvilágítják, így a képek körüli vita emberi konfliktussá válik.